Lagúna

Miért? Mondd meg miért?
Semmire sem ez lenne a válasz!
De ezt írtad, amit ő meg nem ért.
Akár a víz is eláraszt.

Ha a csobbanás
Hangja elhalt örökre
akkor is a víz mélyre ás
Miért? Mondd, hogy ne!

A víz kék, melyet megfestenek
A gyönyörű napsugarak.
A sekély víz halványkékre festi,
Ott leledzenek a madarak.

Halványkék víz...
A kék lagúna...
Egy sziget, mindenféle gyümölcsíz,
Csak be ne csapna, s szép gúnyába bújna.

Dorinának

Osztálytársamnak címezve verset írtam, búcsúzásul, mert jövőre nem az osztályba fog járni, hanem a Révayba. Sajnos! :(

Miért csekély e röpke pillanat?
Hogy íly kevés már a perc!
Oly hamar elillant!
Nincs már több perc.

Túlestünk már mindenen,
Vége mindennek!
Elillant a perc, s minden,
Hogy együtt legyünk ennyien.

28-an, vagy-9 Tán?
Már magam sem tudom!
Mind átestünk már,
A vizsgákon, tudom.

Óhha...! Nem is értem!
Így vége lett talán?
Senki, de én sem értem!
Így vártunk el örökre tán?

Oly csekély e pillanat!
Kevéske a perc is!
A pillanat hamar elillant!
De vele a perc is!

Búcsúzásul Horváth Dorinának, aki itthagy minket, hogy a Révayban tanuljon tovább! Hiányozni fogsz!:)

Összecsapva

( Bocsi, ezért a gyér versért, csak úgy jöttek belőlem a szavak énekórán)

Rohanvást megyen az úton,
Hosszan, mely elvezet egy mély kúthoz,
Amelybe ha beleesel a hálál vár.
Zsákot oszt és jön az ár.

Elvinne hozzád az ár.
A kút mélyén a halál valakire vár.
-A következő áldozat te leszel!
De belőle, halál, nem eszel!

A fejed felett a hullámok
Összecsapnak. A tenger lesz végső kunyhód,
Melyben várnak rád az álmok.
Éjszakákon rád világít a tengermélyben a Hold.

Ennyire szeretlek

Az érzelmeimet versbe öntömöm,
Hogy elmondjam mit érzek.
Ide neked szívemet kiöntöm,
Hogy tud mit érzek.

Ahány csillag van az űrben,
Ahány homokszem a Földön,
Ahány csepp a vizekben,
Annyira szeretlek e földön!

De ez még mind semmi volt!
Nem mondtam el mindent,
Ahány fűszál van a Földön, tán volt,
Annyira szeretlek tégedet!

Ezt mind egybevéve,
Nézd mennyire szeretlek...
Itt van szívem, kiöntve,
Hogy tudd mennyire szeretlek.

Köbe vésett vers, Keresztbe, Fiúk nélkül

Kőbe vésett vers

A fehér kőbe vésem,
Mert van késem,
Mivel a kőbe véssem,
Íly kicsinyke versem.

Keresztbe

Úgy szeretlek,
Majd megeszlek!
Teletömöm magam, degeszre,
Így áll kezem: keresztbe.

Fiúk nélkül...

Fiúkra itt nincs szükség,
De nem is kell egy sem idén.
De azok is vannak, sajna,
Bár elfolynának, mint Bonn mellett a Rajna.

Angyalok

Ha a sötétségnek vége,
Belép a fény,
Ha elmúlik a vég,
Jön az élet.

Fellegeknek fehér szárnyán,
Repülnek az angyalok,
Nekik hófehér szárnyán,
Szállnak le a hajnalok.

Sötét éjszakákat,
Valaki megidézi,
A rengeteg csillagok,
Az angyalokat megigézi.

A fellegekből mindent látni,
A felhőkön pihenni, szállni,
A felhőkön állva nézni,
Mit az emberek tesznek-vesznek.

Nem tudni, hogy hányan vannak,
Talán 1000-en, talán százan,
Ki tudja...
Aki nem az cseppet sem butuska!

Gyönyörű a palotájuk,
Mintha 100 csoda lenne benne,
Van nekik vagy 100 paripájuk,
Kinek ezüstszín szárnyán repülnek haza.

Messzi tájakon, ha angyalokat látsz,
Lovuk szárnyán szállnak,
Köszönj nekik, tudják, hogy ott jársz,
Utána velük együtt szállsz.

Ez a szerelem szerintem

Bárány az oroszlánba,
Oroszlán a bárányba,
Együtt vagyunk örökre,
Esküszöm néked az égre.

Érezz te is így irántam,
hogy tudjam így érzel inrántam,
Egy lánc hozzád fűz,
A vad ártatlant űz.