Tükörkép, zavar, látomás

Tükörbe nézvén érzem azt,
Hogy a pillantás egy forrást fakaszt.
Mely csobog végig az arcomon,
S halkan csöppen az államon.

A kép egy torz tükör,
Benne sok fa, körülötte kör.
A fák közt ló, ki vad,
Akit elér egy vízáradat.

A tükörből víz folyik,
A padlón egy alma érkezik.
Vörös, mint a vér,
S egy csepp halkan földet ér.

Nézek bele, a torz tükörbe,
S látom azt, mit látnom kéne.
A forrás kifogy, s megáll,
A földre egy angyal leszáll.

Óva int halk szavával,
Suhint egyet a szárnyával.
Ha a tükörbe nézel lásd magad,
S örülj annak, hogy szíved doboghat.

Valahol

Ahol egy útnak vége,
Ott kezdődik egy új.
Ahol az eget festi kékre,
Ott minden megújul.

Mindenhol találsz kiutat,
Ahol ott egy új élet.
Valahol valaki kiutat mutat,
Ott az utak véget nem érnek.

Valahol van bármi,
Ami segít élni neked.
Valahol van valaki,
Aki kocsival elvisz téged.

Énekórai alkotások

Sokszor van az,hogy énekórán valamilyen dalt tanulunk, amit meg is hallagatunk. Így kedves énektanárom mindig engedi, hogy leírjuk/rajzoljuk érzelmeinket a dalokkal kapcsolatban. Hát ez a vers is így született... Énekórán, címtelenül...

III. Brandenburgi versenymű (Bach)

Madárdal a levegőben,
A Nap épp felkelőben.
Minden nyugodt, a madár csicsereg,
A méhek szorgosan repdesnek.

Itt egy medve bújik barlangjából,
A kis sün felébred álmából.
Szarvas ugrik át egy ágat,
Mindenhol vad madárdal árad.

Pillangó épp felszáll az ágról,
Mókus bújik odújából.
Egy kis cinke az ágra röppen,
Egy ág a szarvas alatt reccsen.

Ébred már az erdő,
Mindenhol csak boldogság jő'.
Itt a tavasz, vár a rét,
Mindenki ontja ihletét.

Tavasz

Köd száll le a hegy mögött,
előtte kék patak hömpölyög.
Az ég kék,száll a fecskepár,
Gyönyörű rét, szép tavasz vár.

Zöldben ég a fű,
Minden olyan gyönyörű.
Virág nyílik mindenhol,
Madárdal a levegőben szól.

Pillangók szárnya rebben,
Egy ág a szarvas alatt reccsen.
Vaddisznó csorda a vadles alatt áll,
Barna medve a friss mézre vár.

Eljött a tavasz, a friss dal száll,
A réten a sok állat vár.
Fecskeár, a hömpölygő patak,
Az erdő már örökre ilyen marad.

Csillagok

Mint megannyi csillag a fekete égen,
Valamelyek eltűnnek az éjben.
Várom azt, mi engem vár,
Azt mi mindig eljő', se leszáll.

Hullik a fáról sárga levél,
Ugyanúgy a csillag, mi velem él.
Hullik lefelé az égről,
Hullik abból a nagy feketeségből.

Rengeteg csillag hull alá az éjen,
De örökre ott van a fekete ében.
Az megvédi, óvja örökre,
De megunja, s a csillagnak vége.