Éjszaka van mostan,
Járok az ösvényen,
Egy gally se roppan,
Itt a sötét erdőben.
Világít a telihold az égen,
Sápadt, halvány fehér fénnyel,
Mint egy halott ember arca,
Néz le rám a sűrű vadonba.
Most egy gally roppan!
Biztos csak képzelődöm!
Itt a farkasok órája!
El kell innen menekülnöm!
Elkezdtem rohanni,
Csak futottam, futottam,
Nem mertem hátranézni,
Még le nem higgadtam.
És ekkor hátranéztem:
Nem volt ott az ösvény!
Eltévedtem az erdőben,
Nincs többé menekvés!
A hátam mögül hangot hallok,
Nagyon lassan megfordulok,
Ott láttam a farkasokat,
Rám vicsorítják hegyes fogukat.
"Most van végem"gondoltam,
"Mindjárt rám vetik magukat,
Az erdőben, az éjszakában,
Rám többé senki sem találhat."
De nem úgy volt, ahogy gondoltan,
Kivezettek az erdőből,
Megköszönni hátrafordultam,
A megmentőknek hűlt helyük.
Bementem a házamba,
Az erdő menti erdészlakba,
Azt hittem, csak a telihold,
Mi rám ilyen hatással volt.
De nem így történt,
Ezentúl sokszor láttam őket,
Hogy elrejtőzve bokor, fa mögé,
Vigyázzák minden léptemet.
Sumalan
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése